Kim Dzsong Un büszke Észak-Korea atomprogramjának fejlődésére

Büszkeségét fejezte ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa atomkapacitásának gyors fejlesztése miatt – jelentette pénteken a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

A Koreai Munkáspárt vezetőinek csütörtökre összehívott, ritkaságszámba menő tanácskozásán Kim kijelentette, hogy a gyors fejlődés „nagy hatással van a világ politikai szerkezetére és stratégiai környezetére”, és „senki sem hagyhatja figyelmen kívül Észak-Koreát, amely az Egyesült Államokkal szemben nagy nukleáris fenyegetésre képes stratégiai állammá nőtte ki magát” – idézte a vezető szavait az KNCA.

Kim a Koreai Munkáspárt alapszervezeti vezetőinek értekezletén szólalt fel. 2013 januárja óta most először hívták össze a párt vezetőit.

A tanácskozás célja nyilvánvalóan az volt, hogy növelje Kim hazai tekintélyét, miközben a nemzetközi közösség újabb szankciókat kíván Phenjan ellen bevezetni a november végén interkontinentális ballisztikus rakétával végzett kísérlete miatt, amellyel állítása szerint nukleáris töltettel bárhová képes lecsapni az Egyesült Államok területén – jegyezte meg a Kyodo japán hírügynökség.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken újabb, az Egyesült Államok által javasolt szankciókról szavaz, amellyel tilalmat vezetnének be az országba szállított kőolajszármazékok 90 százalékára.

Kim feltehetően az amerikai szankciókra gondolt, amikor a KNCA szerint kijelentette: „Bár vélhetően súlyos kihívások várnak ránk, egyáltalán nem vagyok csalódott vagy aggódó emiatt, inkább derűlátóan tekintek forradalmunk vívmányaira ebben a helyzetben”.

„A jelenlegi helyzet jó alkalmat nyújt, hogy tovább erősítsük egységünket és erőfeszítéseinknek hála minden területen fejlődést érjünk el. Bizakodva, optimistán és mosolyogva kell dolgoznunk” – jelentette ki az észak-koreai vezető.

Kapcsolódó cikkünk: Észak-Korea nem tárgyal az USA-val, Japán rakétarendszert telepít

Forrás: MTI/Kyodo

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »