Egyezségre jutott Izrael és a palesztin Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet arról, hogy utóbbi megfékezi az erőszakot a határ mentén hónapok óta zajló tüntetéseken, cserébe az övezet gazdasági könnyítéseket kap - jelentette az izraeli média pénteken.
Read More »Veszélyzónák
Lavrov szerint Washington már döntött az INF-egyezmény felmondásáról
Egy-másfél hónapon belül válhat hivatalossá a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló (INF) szerződés Egyesült Államok általi felmondása - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 1 állami televíziónak nyilatkozva.
Read More »Megállíthatatlanul nő a világ fegyverkezése
Trump elnök beiktatása óta nagy hangsúlyt fektet a katonai erő növelésére, ám nem az USA az egyetlen ország, mely megemelte hadászati költését. 2012 és 2016 között több fegyvert szállítottak le a világon, mint bármelyik ötéves periódusban 1990 óta – hívja fel a figyelmet az őrült fegyverkezésre a Business Insider cikke.
Read More »Átjutott egy palesztin rakéta az izraeli rakétavédelmi rendszeren
Az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszernek nem sikerült megsemmisíteni egy, a Gázai övezetből indított, Izrael déli részét támadó rakétát - számolt be a hadsereg csütörtök kora reggel.
Read More »Irán szerint Szaúd-Arábia bátorságát az amerikai hátszél táplálja
Rijád nem ölte volna meg Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságírót, ha nem élvezné az Egyesült Államok védelmét - idézte Haszan Róháni iráni elnököt az IRNA iráni állami hírügynökség szerdán.
Read More »Az USA és Oroszország is kész tárgyalni a nukleáris szerződésről
Moszkva kész együttműködni Washingtonnal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára hétfőn Moszkvában John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.
Read More »Oroszország ellenszankciókat rendelt el Ukrajnával szemben
Kijev elleni "különleges gazdasági intézkedésekről" szóló rendeletet írt alá Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, Ukrajna orosz állampolgárok és jogi személyek elleni barátságtalan magatartására hivatkozva.
Read More »Németország nem szállít több fegyvert Szaúd-Arábiának
Németország egyelőre leállítja a Szaúd-Arábiának szánt fegyvereladásokat. "Ami a hadiipari termékek exportját illeti, az nem folytatódhat a jelenlegi körülmények között" - fogalmazott Angela Merkel.
Read More »Az USA felmondja az 1987-es nukleáris egyezményt
Az amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást. "Felbontjuk a szerződést, majd fegyvereket fogunk fejleszteni, hacsak Oroszország és Kína nem egyezik bele egy új megállapodásba" - fogalmazott Trump.
Read More »Új lendületet kapott a fegyverkezési verseny
Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról 1987-ben kötött megállapodást (INF) - ezt készül közölni szombaton Moszkvában az orosz külügyminiszterrel John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, akinek e szándékáról a The New York Times című napilap értesült.
Read More »Hasogdzsi-ügy: közlekedési balesetben tüntették el az egyik szaúdi gyanúsítottat
Közlekedési balesetben életét vesztette a Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyének egyik gyanúsítottja a szaúdi fővárosban, Rijádban - közölte csütörtökön a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap.
Read More »Izrael egyelőre nem tervez keményebb fellépést a Gázai övezetben
Izraelben csütörtökön az élet visszatért a régi kerékvágásba, ismét folyik például a tanítás a Gázai övezet közelében lévő iskolákban az előző napi palesztin rakétatámadások után - jelentette a helyi média. Elemzők szerint ez azt mutathatja, hogy a keményebb válaszcsapásokat egyelőre elhalasztották.
Read More »Megint fokozódik a feszültség a Gázai övezetben
Izrael húsz célpont ellen intézett légicsapást szerdán a Gázai övezetben, válaszul a hajnali palesztin rakétatámadásra, és az övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezetet tekinti felelősnek a történtekért - jelentette az izraeli média.
Read More »Az Iszlám Állam továbbra is globális fenyegetést jelent
Hiába van szétesőben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, változatlanul globális fenyegetést jelent - figyelmeztetett egy washingtoni konferencián Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.