Gorbacsov is bírálta az INF-egyezmény felmondását

Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök bírálta azt az amerikai döntést, hogy Washington ki akar szállni a nyolcvanas évek végén kötött egyik fontos fegyverzetkorlátozási megállapodásból, amely annak idején hozzájárult a hidegháború lezárásához, és úgy vélte, ez a lépés egy új fegyverkezési verseny előjele, és növeli egy nukleáris konfliktus kockázatát.    

A The New York Times című amerikai lap pénteki számában megjelent cikkében Gorbacsov úgy vélte, hogy az Egyesült Államok tervezett lépése “szörnyű fenyegetést jelent a békére”, ezért továbbra is azt reméli, hogy tárgyalások útján még visszafordítható ez a washingtoni szándék. Hozzátette: számára ez nem személyes ügy, ennél sokkal több forog kockán, szerinte “egy új fegyverkezési versenyt jelentettek be”.

Donald Trump amerikai elnök nemrégiben közölte, hogy az Egyesült Államok ki fog lépni az 1987-ben Mihail Gorbacsov szovjet elnök és pártfőtitkár, valamint Ronald Reagan amerikai elnök által megkötött, a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló INF-szerződésből.

Az USA felmondja az 1987-es nukleáris egyezményt

Lavrov szerint Washington már döntött az INF-egyezmény felmondásáról

Washington a szerződés orosz részről történt állítólagos megsértésére hivatkozva érvel a kilépés mellett, Moszkva azonban tagadja ezt a vádat, és a maga részéről az Egyesült Államokat gyanúsítja a szerződés megszegésével.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter (j) és John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó (b2) megbeszélést tart Sojgu moszkvai hivatalában 2018. október 23-án. Bolton azt követően érkezett háromnapos látogatásra Oroszországba, hogy Donald Trump amerikai elnök október 20-án közölte: az Egyesült Államok fel akarja mondani a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról 1987-ben megkötött egyezményt.
MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium/Vadim Szavickij

Az amerikai nukleáris rakéták telepítése Nyugat-Európában tömeges tiltakozásokat váltott ki a 80-as években. Az Egyesült Államok egyes szövetségesei most attól tartanak, hogy Washington a rakéták új generációját telepítheti Európában, amire Moszkva hasonló lépéssel válaszolhat a kalinyingrádi orosz exklávéban, ismét egy potenciális nukleáris összecsapás helyszínévé téve a kontinenst.

Gorbacsov azt is kifejtette a The New York Times hasábjain, hogy az INF-szerződés teljesítéséről szóló bármilyen vitát meg lehetne oldani, ha lenne elegendő politikai akarat hozzá. Szerinte egyértelmű, hogy Trump meg akarja szabadítani az Egyesült Államokat a globális kötöttségektől. Azzal vádolta Washingtont, hogy ezzel a lépéssel “romba dönti a nemzetközi szerződések és egyezmények rendszerét”, amelyek a második világháború után a békét és biztonságot erősítették meg.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán figyelmeztetett, hogy Oroszország kénytelen lesz rakétáit azokra az európai országokra irányítani, amelyek befogadják az amerikai rakétákat.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás