Megegyezett Izrael és a Hamász

Egyezségre jutott Izrael és a palesztin Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet arról, hogy utóbbi megfékezi az erőszakot a határ mentén hónapok óta zajló tüntetéseken, cserébe az övezet gazdasági könnyítéseket kap – jelentette az izraeli média pénteken.

A megbeszéléseken közvetítő egyiptomi biztonsági szakértők közölték a megállapodás létrejöttét a Londonban megjelenő, Al-Hajat című – arab nyelvű – újsággal, s az izraeli lapok ez alapján ismertették a hetek óta tartó tárgyalások eredményét, amelyet nem tűzszünetnek, hanem csak “köztes egyezségnek” tekintenek a felek.

Az értesülések szerint az egyiptomiak az utóbbi napokban Tel-Aviv, Gáza és Rámalláh között közvetítve elérték, hogy a Hamász megígérje: véget vet a határ menti tüntetéseken az erőszakos cselekményeknek, vagyis a gyújtópalackok és a kövek dobálásának, a kerítés megrongálásának és az Izraelben tüzeket okozó “sárkányeregetésnek”, de továbbra is demonstrálhatnak az Izraelt az övezettől elválasztó kerítés közelében.

Cserébe Izrael több kilométerrel kiszélesíti a Gázai övezet tengeri halászati zónáját, megengedi az üzemanyag beszállítását, hogy a lakosságnak az eddigi napi négy helyett több órán át tudjanak elektromos áramot szolgáltatni, valamint lehetővé teszi az ENSZ infrastruktúrát fejlesztő építkezéseinek folytatását.

A Ciszjordániát vezető és a gázai Hamásszal ellenséges viszonyban lévő Palesztin Hatóságnak (PH) a könnyítések elfogadásáért cserébe megígérték az egyiptomi közvetítők – írja a sajtó -, hogy helyreállítják a PH intézményeit a Gázai övezetben, kiterjesztendő annak felügyeletét erre a palesztinok lakta területre is.

Hán Junisz, 2018. október 12.
Palesztin tüntetők égő gumiabroncsok füstjében a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határkerítésnél, Hán Junisz palesztin város közelében 2018. október 12-én. Izraeli katonák legkevesebb öt tüntetőt agyonlőttek a határ túloldaláról, és mintegy hatvan embert megsebesítettek. (MTI/AP/Adel Hana)

A Palesztin Hatóság a Hamász elleni nyomásgyakorlás eszközét látja a gazdasági blokád fenntartásában, s ennek részeként a gázai fizetések visszatartásában, illetve az Izrael és a Hamász között megszülető gazdasági megállapodások megakadályozásában.

A Hamász 2007-ben erőszakos hatalomátvétellel szerezte meg a Gázai övezet feletti uralmat a rivális Fatah párttól, és azóta rendre kudarcba fulladtak a két palesztin párt kibékítési kísérletei.

A Hamász a hatalomátvétele után, több mint 11 éve, az ellene bevezetett gazdasági bojkott felszámolását követeli a március vége óta péntekenként megtartott határ menti tüntetéseken.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elhalványulóban a hongkongi tüntetések üzenete

A hongkongi tiltakozások kezdetben kizárólag a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet ellen irányultak, azonban a mozgalom mára kibővült, a tüntetések pedig egyre erőszakosabbá váltak. Ez kockázatot jelent a befektetők és a vállalkozások számára, amelyek már most is károsulnak. A következő lépést pedig még nehezebb megjósolni.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás