Tőzsde

Csúnya dolgok bukkantak elő a Boeing belső levelezéséből

Három százalékkal növelte 2019-ben eladott gépeinek számát az Airbus, miközben a Boeing továbbra sem jutott a MAX-botrány végére, sőt, a legújabb információk szerint már 2016-ban tudtak a problémákról. Legalábbis ez derült ki azokból a belső, tesztpilóták által küldött e-mailekből, melyek a gyártót érintő vizsgálatok miatt kerültek most nyilvánosságra.

Read More »

A nagyvárosokban az Uber miatt nő az alkoholfogyasztás

Az Uber megjelenése óta ellentmondásos cég, sok helyen fogadják örömmel világszerte, de számos alkalommal volt már kénytelen szembenézni súlyos vádakkal is. Az Economist most egy érdekes összefüggésre bukkant: ahol népszerű az Uber, nő az alkoholfogyasztás.

Read More »

Hatalmas felvásárlás készülődik a luxusiparban

A francia LVMH luxuscikk-forgalmazó konszern 14,7 milliárd euró (16,2 milliárd dolláros, részvényenként 135 dolláros) kivásárlási árban egyezett meg az amerikai Tiffany & Co. ékszerkereskedelmi vállalattal - jelentette be hétfőn a honlapján megjelent közleményben a francia konszern.

Read More »

A font már nem fél a Brexittől

A brit font 2019 folyamán rendkívül volatilis volt, nyár végéig csökkenő trendben mozgott és a rendezetlen Brexit miatti félelmek nyomán a dollárral szemben szeptember elejére elérte az 1,20-as szintet. Azóta viszont drasztikusan csökkent a megállapodás nélküli kilépés esélye, így a font is menetelésbe kezdett.

Read More »

Indul a Saudi Aramco részvénykibocsátása

A Saudi Aramco szaúdi állami olajcég vasárnap bejelentette, hogy 1,5 százaléknyi tulajdonrészét eladja el rijádi Tadawul tőzsdén. Az ársáv felső határa alapján a 1,5 százaléknyi értékesíteni kívánt Aramco-részvény értéke 104 milliárd rial, azaz több mint 27,7 milliárd dollár.

Read More »