A pénzügyi mentőcsomag parlamenti elutasítása után a ciprusi hatóságokon a sor, hogy alternatív megoldást terjesszenek elő, amelynek tiszteletben kell tartania a múlt szombaton rögzített fő pénzügyi paramétereket – tudatta szerdán közleményben a Bizottság.
Read More »Európai ügyek
Negyedével nőtt a rasszista cselekmények száma
Franciaországban 23 százalékkal növekedett a rasszista és antiszemita jellegű cselekmények száma 2012-ben az előző évhez képest - derül ki az Emberi jogok országos konzultatív bizottságának (CNCDH) a rasszizmus elleni világnap alkalmából csütörtökön közzétett éves jelentéséből.
Read More »Ilyen volt Március 15-e a Kárpát-medencében
Szlovákiában a rettentetes körülmények miatt számos rendezvény elmaradt. Sok magyar közösség a hideg időjárás ellenére is nagy méltósággal ünnepelte az 1848/49-es forradalom hőseit.
Read More »Nem fogadja el az EU szankcióit az MSZP
Nem fogad el semmilyen uniós szankciót az MSZP elnöke „a magyar kormány hibás lépései miatt”– jelentette ki Brüsszelben a szocialista párt elnöke, miután az Európai Parlament elnökével, a szocialista frakcióvezetővel, valamint több uniós biztossal is találkozott. Mesterházy Attila azt mondta, EP-képviselőik nem fogják támogatni a 7-es cikk szerinti eljárás esetleges megindítását, illetve semmi olyan kezdeményezést, amely uniós forrást, vagy szavazati jogot vonna meg Magyarországtól.
Read More »Verhofstadt szerint „magyar válság” van
Két frakcióvezető is szóba hozta Magyarországot azon a meghallgatáson, amit a legutóbbi EU-csúcsról tartottak az Európai Parlamentben. Guy Verhofstadt, a liberálisok vezére reméli, hogy az EP „felelősséget vállal és elindítja a 7-ik cikk szerinti eljárást Magyarországgal szemben”.
Read More »Felemás a szomszédok teljesítménye
Mindent összevetve javult tavaly az Európai Unió és a keleti, valamint déli szomszédai közötti viszony, az Európai Bizottság szerint viszont egyenként vizsgálva a szomszédságpolitikában részt vevő országok teljesítménye és elkötelezettsége már felemás képet mutat. Az EU a jövőben is a „többet többért” elv alapján folytatja az uniós szomszédságpolitikát.
Read More »Az ír minisztertől is választ vár Navracsics
Az igazságügyi EU-biztosnak írt nyílt levelében keményen bírálta a közigazgatási és igazságügyi miniszter, hogy Viviane Reding párhuzamot vont a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos kritikák és az ír gázoló ki nem adatásával kapcsolatos ír bírósági döntés között.
Read More »Két évig tart a világ legdrágább luxusutazása
Mindenki álmodott már arról, hogy hátratolja irodai székét, fogja a táskáját és befizet egy világkörüli útra. Aki meg is szeretné tenni, annak nincs másra szüksége, mint egymillió fontra és két évre, ennyibe kerül és ennyi ideig tart ugyanis a világ minden bizonnyal legdrágább utazása, amely 962 világörökségi helyszínt érint, Magyarországon például a tokaji borvidéket.
Read More »Medvegyev: az EU és a ciprusi kormány „elefántok egy porcelánboltban”
Az Európai Unió és a ciprusi kormány úgy viselkedik az adósságprobléma megoldásakor, mint "elefántok egy porcelánboltban" - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő szerdán, Oroszország és az Európai Bizottság csütörtökön kezdődő moszkvai tárgyalásai előtt nyilatkozva.
Read More »Nem vonják vissza Victor Ponta doktori címét
A román oktatási minisztérium elutasította a Bukaresti Egyetem szakértői jelentését, amely szerint Victor Ponta plagizált a doktori disszertációjában, és nem vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Read More »Mérgező anyag az erdélyi élelmiszerekben
Hargita megyét sem kerülte el a Romániában napok óta nagy visszhangot keltő élelmiszerbotrány.
Read More »Kolozsvár: magyarok is kapnak támogatást
Pályázati alapot hoz létre az RMDSZ, amelyből 2014– 2015-ben azokat a magyar civil szervezeteket támogatnák, amelyek részt kívánnak venni a Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 kezdeményezés programjaiban.
Read More »A romániai gyerekek csaknem kétharmadát verik
A romániai gyermekek több mint 60 százaléka állítja azt, hogy verik otthon, a szülők 20 százaléka pedig úgy véli, hogy hasznos a testi fenyítés a gyermeknevelésben.
Read More »Beszóltak a szlovák kormánynak
Az OECD újabb jelentésben kritizálta Szlovákiát a hírhedt Gorilla-ügy miatt, megállapítása szerint az ország képtelen a politikusokat jogilag felelősségre vonni.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.