El kell kerülni a felvidéki magyarok meghurcolását

Ki kell küszöbölni annak lehetőségét, hogy a magyar választójogi törvény kapcsán a szlovák hatóságok felvidéki magyarokat hurcoljanak meg – mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerdán.

A felvidéki magyar párt politikusa ezt annak lehetősége kapcsán hangsúlyozta, hogy amennyiben a magyar választójogi törvény vonatkozó szabályozása lehetővé tenné, hogy a szlovák hatóságok tudomást szerezzenek azoknak a felvidéki magyar állampolgároknak a személyazonosságáról, akik nem tettek eleget a bejelentési kötelezettségnek, előfordulhatna, hogy ezeket a személyeket a szlovák hatóságok meghurcolnák.

„Ismerve Malina Hedvig ügyét, tudjuk jól, hogy a szlovák kormányzat nem fogja kihagyni annak lehetőségét, hogy megfélemlítsen, erőt demonstráljon és példát statuáljon azokon, akik felvették a magyar állampolgárságot és azt nem jelentették be, de ugyanakkor a magyar választási eljárásnak megfelelően nyilvánosságra kerül a nevük” – mutatott rá Berényi József. Hangsúlyozta: komoly a tét, hiszen az érintettek a hatósági eljárás következtében egzisztenciálisan ellehetetlenülhetnek, egész családok kerülhetnek kritikus helyzetbe.

Hozzátette: az MKP már korábban, a KMKF és a MÁÉRT ülésein külön kéréssel fordult minden magyarországi parlamenti párthoz azt hangsúlyozva, hogy fontosnak tartja: Magyarország küszöbölje ki annak lehetőségét, hogy a felvidéki magyar kettős állampolgárok személyazonossági adatai a szlovák hatóságok birtokába jussanak.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »