Az oroszok szerint a mez designja politikai provokáció, mert az orosz terület Ukrajna térképén való szerepeltetése “illegális”. A Krím-félsziget annexálását ugyanakkor nemzetközileg sosem ismerték el. Az UEFA szerint sem kell változtatni a térképen, de a szlogenekről még folynak az egyeztetések.
Read More »Európai ügyek
Nagy ünneplés volt tegnap Olaszországban, lekerültek a maszkok
Tegnap este játszották le Rómában a 2020-as labdarúgó EB nyitómérkőzését, ahol az olaszok 3-0-ra legyőzték a török válogatottat. A győzelmet követően meglehetősen felszabadult volt a hangulat az utcákon, a maszkok egészségügyi szerepe is eléggé lecsökkent, tekintve, hogy az állon hordva nem igazán véd a vírustól.
Read More »Az űr és a kibertér is szerepet kap a NATO 2030 kezdeményezésben
A NATO tagállamok vezetőinek hétfői csúcstalálkozója új fejezetet nyit a szövetség számára a NATO 2030 reformkezdeményezés elfogadása által. Jens Stoltenberg hangsúlyozta hogy új védelmi stratégiát kell kidolgozni a kibertámadások elleni védekezéshez.
Read More »Újabb ritka mellékhatást fedeztek fel az AstraZeneca vakcinájánál
Az Európai Gyógyszerügynökség kockázatértékelő bizottsága úgy döntött, hogy a kapilláris szivárgás szindrómát a vakcina új mellékhatásaként fel kell venni a termékismertetőbe, és nyomatékosan felhívni az egészségügyi szakemberek és a betegek figyelmét erre a kockázatra.
Read More »Egyszerűsödnek a Németországba történő beutazás szabályai
A német szövetségi kormány július elsejétől visszavonja a koronavírus-járvány miatt kockázatosnak minősített területekre szóló utazási figyelmeztetését, és törlik a kockázatos besorolású területek listáját is.
Read More »Aláírták az új Atlanti Chartát
A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartát írt alá csütörtökön Boris Johnson és Joe Biden. A két ország elkötelezte magát a demokrácia és a nyitott társadalmak védelme mellett, és a dokumentum azt is leszögezi, hogy mindaddig, amíg léteznek nukleáris fegyverek, a NATO nukleáris szövetség marad.
Read More »Focimegvonással büntetné az EP Fehéroroszországot
Az EP állami terrorcselekménynek tartja, hogy a Ryanair járatát leszállásra kényszerítve tartóztatták le Raman Prataszevics belarusz újságírót és barátnőjét, ezért szankciók kivetését javasolja a gépeltérítésben és a letartóztatásban résztvevőkre, illetve felfüggesztené Fehéroroszország részvételét a nemzetközi sporteseményeken.
Read More »Digitális védettségi igazolást vezet be Németország
Bevezetik Németországban az okostelefonra fejlesztett védettségi igazolást, amellyel az Európai Unió teljes területén tanúsítható a védettség az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) - jelentették be csütörtökön Berlinben.
Read More »Putyin Ukrajna NATO-csatlakozásáról elmélkedett
A NATO keleti bővítésének és annak a ténynek, hogy a szövetség infrastruktúrája közeledik Oroszország határaihoz, Putyin szerint gyakorlati jelentősége van Oroszország számára.
Read More »A beoltottaknak megnyílt a határ Szlovákia és Magyarország között
Szerdától a koronavírus ellen beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.
Read More »Augusztusig már nem várható enyhítés Szlovéniában
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) Szlovéniát még mindig piros járványügyi szakaszba sorolja. Az országban a kéthetes fertőzésgyakoriság száz főre vetítve 173, ami háromszor magasabb, mint a szomszédos Ausztriában.
Read More »Az új ukrán focimez miatt sértődtek meg az oroszok
Ukrajna most az új focimezével "húzta ki a gyufát" az oroszoknál, mert a mezen szereplő Ukrajna térképen a Krím-félsziget is szerepel. Várhatóan a Krím helyzete is szóba kerül majd nyáron Biden és Zelenszkij találkozóján, az ukrán elnököt ugyanis meghívták a Fehér Házba.
Read More »Egyelőre csak öntik a pénzt a Frontexbe
Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynöksége nem nyújtott elég támogatást az uniós tagállamoknak az EU külső határainak védelméhez annak ellenére, hogy költségvetése tíz év alatt 24-szeresére bővült - állapította meg jelentésében az Európai Számvevőszék.
Read More »Nem közeledtek az álláspontok Putyin és Michel telefonbeszélgetése során
Az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok romló tendenciája csak akkor változhat meg, ha Moszkva felhagy bomlasztó magatartásával - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében hétfőn. Putyin kontraproduktívnak minősítette az unió Fehéroroszországra gyakorolt szankciós nyomását.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.