Lengyelország nem engedi be Putyin motorosait

Második alkalommal is elindultak Moszkvából Berlin felé pénteken a második világháborúban aratott győzelem évfordulója alkalmából a Kreml-barát Éjjeli Farkasok motoros csoport tagjai. A lengyel külügyminisztérium csütörtökön közölte a varsói orosz nagykövetséggel, hogy nem engedi az ország területén áthaladni a motorosokat. Varsó biztonsági aggályokra hivatkozott.

Az orosz diplomáciai tárca pénteken „különösen cinikus és rosszindulatú gesztusnak” minősítette a lengyel döntést, amelynek célja Moszkva szerint az orosz-lengyel kapcsolatok rontása. A moszkvai lengyel nagykövetet a nap folyamán bekérették az orosz külügyminisztériumba, ahol a tárca erőteljes tiltakozásának adott hangot.

Az orosz külügyi állásfoglalás az emléktúrát indító csoportot Oroszországi Motorsoknak nevezte, a Nagy Honvédő Háború lezárásának 71. évfordulójáról megemlékező vállalkozásukat pedig A győzelem útjainak.

A motoros konvojt vezető Andrej Bobrovszkij a Rosszija 24 állami hírtelevíziónak pénteken azt mondta: ha a lengyel határon a május 1-jére tervezett érkezésükkor feltartóztatnák őket, Szlovákia felé veszik majd az irányt. Reményét fejezte ki, hogy Varsó a tavalyinál nagyobb megértés tanúsít.

A TASZSZ jelentése szerint a Katyn Rally elnevezésű, az orosz állami hírügynökség által „a legnagyobb helyi motoros-klubnak” nevezett csoport vezetője, Wiktor Wegrzyn „szégyenteljesnek” nevezte a varsói döntést. Elmondta, hogy a lengyel motorkerékpárosok, miként tavaly az Éjjeli Farkasok, fel fogják keresni azokat a helyeket, amelyeket az oroszok szerettek volna és ott virágokat helyeznek el. Varsóban meglátogatják a Zwirki i Wigury utcai katonai temetőt, hogy ott megemlékezzenek a Lengyelország felszabadítása során elesett szovjet katonákról.

Korábban a legyelek azt tervezték, hogy lengyel-fehérorosz határon csatlakoznak az orosz motorosokhoz.

Moszkva és Varsó között egyébként az utóbbi időben kiéleződött a viszony amiatt, hogy Lengyelországban idén féltucatnyi alkalommal rongáltak meg szovjet katonai emlékműveket. Az orosz külügyminisztérium szerdán a wroclawi temető meggyalázását követően hivatalos bocsánatkérésre, a tettesek felelősségre vonására és az emlékhelyek helyreállítására szólította fel a lengyel kormányt.

Az Éjjeli Farkasok motorosklub tagjainak az orosz külügyminisztérium segített a schengeni vízum beszerzésében, és emléktúrára az ortodox egyház is áldását adta. Alekszandr Zaldosztanov, a „farkasok” elnöke azonban nem vehet rész a vonuláson, mert az EU-szankciók őt személyesen is érintik, ezért nem kaphatott beutazási engedélyt.

Moszkvából pénteken elsőként 30 motoros indult el, de a konvoj létszáma a Rosszija 24 tudósítása szerint a Berlinig csatlakozókkal együtt akár kétezerre is felduzzadhat.

MTi / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »