Az MPP növelni szeretné polgármesterei számát

A romániai Magyar Polgári Párt (MPP) meg szeretné őrizni, és a lehetőségek szerint növelni szeretné polgármesterei számát a június 5-én tartandó romániai önkormányzati választásokon – nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek Biró Zsolt, a párt elnöke.

„A párt legitimitását az elmúlt négy évben a párt hét polgármestere, választott tisztségviselői adták. Az a cél, hogy a legitimitást megőrizzük, és ha lehet növeljük. Szeretnénk hozzátenni a polgármesteri tisztségeinkhez” – fogalmazott Biró Zsolt.

A pártelnök szerint az MPP mintegy száz települési önkormányzatban és a két székelyföldi megyében állított jelöltlistát, amelyeken több mint ezer név szerepel, és mintegy ötven településen állított polgármesterjelöltet. Emellett Kolozs, Bihar és Maros megyében, ahol az MPP-nek eddig nem sikerült képviselőt bejuttatnia a megyei önkormányzatba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján indulnak a párt jelöltjei.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »