Hogyan tovább Brazília?

Dilma Rousseff 2011-ben vette át az elnöki hatalmat a brazilok kedvenc elnökének tartott Lula da Silvától, aki egy felhevülőben lévő gazdaságot hagyott utódjára. Brazília 2010-ben az utóbbi évtizedek rekordnövekedését érte el 2010-ben (7,5%), a gazdasági problémák azonban 2014-re az egy főre jutó GDP esését eredményezték, épp abban az évben, amikor Dilma az újraválasztásért indult.

Mára bebizonyosodott, hogy Dilmának erősen kozmetikáznia kellett a költségvetésről szóló statisztikákat, amelyek romlásáért a világgazdasági tényezők mellett nagyrészt a kormány gazdaságpolitikája is okolható. Például jelentős bevételkieséshez vezetett, hogy adófizetés alóli mentességet adott több kiemelt iparágnak.

Dilma végül megnyerte a 2014. évi elnökválasztást, új gazdasági miniszterévé pedig a piacokat és nemzetközi elemzőket megnyugtató Joaquim Levyt választotta, aki azonban a hazai üzleti szféra körében pánikot keltett, ugyanis inflációcsökkentési programja elkerülhetetlen recessziót vetített előre, ami az egyes iparágak kiemelt helyzetének megszüntetését is jelentette volna. Levynek így hamarosan távoznia kellett a posztjáról, helyét Nelson Barbossa korábbi tervezési miniszter vette át. 2015-ben az államháztartás végül 8 százalékos deficitet könyvelhetett el, amely Feldmann szerint egyrészt a recesszió, másrészt a magas kamatlábak miatt alakult ki.

Egy tavalyi számvevőszéki vizsgálat derített fényt arra, hogy Dilma Rousseff az állami banki forrásokat használta a költségvetési hiány fedezésére (Brazíliában ugyanis jogszabály rendelkezik arról, hogy az állam nem költhet többet a bevételeinél).

Dilma azzal védekezik, hogy elődjei közül többen folyamodtak ahhoz a speciálisan brazil „találmányhoz”, az úgynevezett „pedalada fiscal”-hoz, amely nagyon leegyszerűsítve a költségek következő időszakra való átgörgetését, a tranzakciók könyvelésének késleltetését jelenti. Ezt általában nem veszik bűncselekménynek Brazíliában, a mostani kényes helyzetben, azonban jó indokot szolgáltatott az impeachment-eljárás megindítására, amelynek „karmestere” nem más, mint Dilma alelnöke, Michel Temer, akit az elnökhöz hű politikai és társadalmi bázis árulónak nevez. Dilma elnöki jogainak felfüggesztése esetén ugyanis Temer lesz az ideiglenes elnök. Mivel azonban Temer pártja is érintett a Petrobras-botrányban sokan új választások kiírását követelik.

Dilmán túl

A jelenlegi politikai válság mellett belső gazdasági eredetű problémák is nehezítik Brazília növekedését. Feldmann szerint a katonai diktatúra idején volt utoljára iparpolitikai tervezés Brazíliában, s annak hiánya maitt a brazil feldolgozóipar jelentős veszteségeket szenvedett el az elmúlt 30 évben, miközben a vezetés a nyersanyag-kitermelés ösztönzésére fókuszált.

További probléma a nemzetközi versenyképesség szempontjából az elhanyagolt infrastruktúra, a magas logisztikai költségek, az átláthatatlan adórendszer, az alacsony fokú innováció, a viszonylag drága munkaerő, az alacsony oktatási színvonal, valamint az, hogy a magas kamatlábak miatt a hazai üzleti szféra nem saját vállalataiba fektet be, hanem államkötvényekbe, míg magának az államnak a pénzügyi kapacitásai nem elégségesek egy-egy nagyberuházáshoz.

Politikai elemzők szerint Dilma nem kerül ki nyertesen az ellene indított impeachment-eljárásból, de a fentiek alapján arra lehet következtetni, hogy nem csak a politikai, hanem a gazdasági elit megújulása is szükséges lenne ahhoz, hogy valódi változás történjen a „jövő országának” nevezett Brazíliában.