Egymással szúrnak majd ki a magyar pártok?

Remélhetően mellőzik a negatív kampányolást egy esetleges magyar-magyar versenyben – jelentette ki a Maszolnak a Csoma Botond, Kolozs megyei RMDSZ-elnök arról, hogy az EMNP közölte: önálló polgármesterjelöltet indít Kolozsváron és további húsz Kolozs megyei településen.

Mint korábban megírtuk, Kolozs megyében Kolozsváron és további húsz községben indít önkormányzati jelöltlistát a Néppárt, valamint nyolc polgármesterjelöltre – beleértve a kolozsvári jelöltet is – és a megyei listára is voksolhatnak majd a néppárt támogatói.

„Sajnáljuk, hogy több rendbeli egyeztetés után is, amelyben az EMNP támogatását kértük az összefogás megvalósítására, úgy döntöttek, hogy külön indítanak polgármestert” – fogalmazott Csoma. Reményét fejezte ki abban, hogy a negatív kampányolást mellőzik egy magyar-magyar versenyben, mert ez a választókat távol tarthatná az urnáktól.

Kifejtette, Horváth Anna sokszor bebizonyította már, hogy nemcsak az RMDSZ, hanem minden magyar lakos polgármestere, számukra ezért garancia az ő személye. Mint mondta, továbbra is a közösség hangjának megerősítésén, hitének visszaszerzésén dolgoznak, ebben a munkában pedig mindazok támogatására számítanak, akik tennének otthonukért, Kolozsvárért.

Kérdésünkre elmondta, bár nem tudja, melyik községekben állít jelölteket a Néppárt, valóban előfordulhat, hogy a kisebbségben levő magyar képviselet hátrányára alakul ki egy magyar-magyar verseny.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »