Közelebb kerültünk a szíriai békéhez?

  • Megállapodás született a szíriai ellenségeskedések leállításáról a Szíriát támogató nemzetközi csoport Münchenben tartott külügyminiszteri értekezletén.
  • A tűzszünet nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Nuszra Front – közölte John Kerry amerikai külügyminiszter röviddel csütörtök éjfél után.
  • A harcok leállítását az egész országban a kormányerők és az úgynevezett mérsékelt ellenzék fegyveresei között egy héten belül, fokozatosan akarják elérni a nagyhatalmak.

Megállapodás született a szíriai ellenségeskedések leállításáról a Szíriát támogató nemzetközi csoport Münchenben tartott külügyminiszteri értekezletén.

A tűzszünet nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Nuszra Front – közölte John Kerry amerikai külügyminiszter röviddel csütörtök éjfél után.

A harcok leállítását az egész országban a kormányerők és az úgynevezett mérsékelt ellenzék fegyveresei között egy héten belül, fokozatosan akarják elérni a nagyhatalmak. Oroszország egyelőre nem fejezi be a szélsőségesek ellen indított légi hadjáratát.

Ugyancsak megállapodtak abban, hogy az ENSZ keretében célcsoportot alkotnak a humanitárius segélyek eljuttatására mindkét fél területére. A részleteket pénteken, Genfben dolgozzák ki azzal a céllal, hogy már ezen a héten elkezdődhessenek a szállítások közúton és a levegőből.

Kerry Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Staffan de Mistura ENSZ-megbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a fegyvernyugvás csak akkor lehet tartós, ha a szíriai válság tárgyalásos megoldásában érdekelt összes fél együttműködik Oroszországgal. Az amerikai politikus elmagyarázta, hogy nem hivatalos tűzszünetről lenne szó, mert annak vannak bizonyos, a nemzetközi jogban lefektetett előírásai, míg az ellenségeskedés leállításának nincsenek. Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásáról azt mondta, hogy azzal a tárgyalóasztalnál kell foglalkozni.

Lavrov a maga részéről azt emelte ki, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államok vezette szíriai koalíciónak egyaránt szándékában áll együttműködnie katonai téren. Azt is hangsúlyozta, hogy a genfi béketárgyalásokat folytatni kell minden „ultimátum és előfeltétel nélkül”.

Az ellenségeskedések leállításának igazi próbája az lesz, hogy minden érintett fél tartja-e magát a megállapodáshoz – mondták.

Az öt órán át tartó tárgyaláson mintegy tucatnyi ország képviselői vettek részt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »