Érdekes választás jön Kolozsváron

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezete hivatalosan is bejelentette, hogy Aurelia Cristea képviselőt jelöli polgármesternek az idei önkormányzati választásokon.

A politikus korábban a Ponta-kormány társadalmi párbeszédért felelős tárca nélkül minisztere is volt, neve azonban főként a dohányzás korlátozását szigorító törvény kezdeményezőjeként vált ismertté.

Az indulását bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, hatékonyabb közigazgatást szeretne Kolozsváron, amelynek vezetői átláthatóan költik el a közpénzeket és tisztelik a polgárokat. A dohányzás korlátozását szigorító törvényről kijelentette: a jogszabály révén a román társadalom „egy kis lépést tett előre”.

A politikus korábban azt is elmondta, hogy a törvény elfogadása több kellemetlenségben volt része: feltörték az elektronikus postafiókját, törölték a hivatalos Facebook-oldalát. A közösségi oldalakon többen gyalázták amiatt, hogy fiatalon egy zöldségüzletben dolgozott.

Mint ismert, korábban a Nemzeti Liberális párt is bejelentette, hogy Emil Boc jelenlegi polgármestert indítja a választásokon. Az RMDSZ polgármesterjelöltje Horváth Anna alpolgármester.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »