A szlovákok sem kérnek a migránsokból

Európai szinten már hónapok óta senki sem beszél a kötelező menekültelosztási kvótákról, és ez elsősorban Szlovákia, illetve a visegrádi négyek érdeme – véli Miroslav Lajčák külügyminiszter. Minderről az Új Szó számolt be.

Lajčák erről a Szlovák Rádió és Televízió politikai vitaműsorában beszélt. Hozzátette: a kvóták szerinti elosztás mechanizmusa működésképtelen, eddig mindössze 272 személy áthelyezése valósult meg, vagyis az előirányzott létszám mindössze 0,17 százaléka. A 11 hotspot közül pedig, melyek célja a menedékkérők regisztrációja, mindössze három működik – mutatott rá a külügyminiszter. A műsor másik vendége Berényi József volt, az MKP elnöke. Szerinte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke presztízskérdést csinál a kvótákból, mert valószínűleg ő találta ki az egészet, de az biztos, hogy kezdettől fogva támogatja az ötletet. Most pedig élesen bírálja az unió azon tagállamait, amelyek nem tesznek eleget kötelezettségeiknek a menedékkérők EU-n belüli elosztása terén. Berényi szerint a kötelező kvóták fölöslegesek, és az erről szóló döntést vissza kellene vonni.  A vita harmadik résztvevője a parlament külügyi bizottságának elnöke, a hidas František Šebej volt. A kötelező kvótákat ő sem tartja a legjobb megoldásnak, szerinte fontosabb lenne a migrációs hullám megállítása és a migrációt kiváltó okok megszüntetése. Hozzátette ugyanakkor, hogy a figyelemnek újra a menekültek megsegítésére kellene irányulnia. Hangsúlyozta: a példa nélküli migrációs hullám okozója nem Angela Merkel német kancellár, hanem például az, hogy a világ élemiszersegélyezése hosszú ideje alulfinanszírozott. Berényi nem értett egyet Šebej szavaival. Szerinte Merkel igenis felelős a történtekért, hiszen ő maga hívta be a menekülteket a múlt év elején, néhányukkal még „szelfizett” is. Šebejnek leginkább a miniszterelnök, Robert Fico megnyilvánulásaival akadnak gondjai. Szerinte Fico olyan valami miatt gerjeszt félelmet a lakosságban, ami valójában nem is fenyegeti Szlovákiát. „Megszoktuk, hogy a kormányfő néha durvábban fejezi ki magát” – jelentette ki Berényi a témával kapcsolatban. Hozzátette: a másik oldalon a média négy napon át elhallgatta a Kölnben szilveszter éjszakáján történteket.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek