Hiába nyomoznak ellene, indul a választáson

Az ellene zajló bűnvádi per dacára Dorin Florea lesz a Nemzeti Liberális Párt (PNL) polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen.

A párt múlt év végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint nem indulhat a 2016-os önkormányzati megmérettetésen a liberálisok színeiben az a politikus, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt vádat emeltek. A PNL vezetősége ennek ellenére jóváhagyta már Dorin Florea indulását – értesült a HotNews.

Ez a lépés ellentmond a párt első alelnökének korábbi nyilatkozataival is. Marian Petrache korábban a Krónikának azt mondta, szabályzatuk értelmében Floreát nem indíthatják a választásokon. A fordulat rossz hír a marosvásárhelyi magyar közösségnek, mert a jelenlegi polgármester  függetlenként indulása vagy távolmaradása megnövelte volna a magyar jelölt esélyét a 2016-os helyhatósági választáson.

Mint ismert, az ügyészség hivatali visszaéléssel vádolja Dorin Floreát, aki törvénytelenül kötött az önkormányzat nevében társulási szerződést a helyi futballcsapattal. A szerződés alapján az önkormányzat anyagi támogatásban részesítette a csapatot működtető sportegyesületet, amelynek az állammal szemben adóssága volt. Az ügyészség szerint az állammal szembeni tartozás miatt a futballklub nem lett volna jogosult állami támogatásra.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »