Zeman szerint nem kellenek a törökök Európába

  • Zeman: Törökországot nem lenne szabad felvenni az Európai Unióba, mert bár a NATO tagja, néha úgy viselkedik, mintha inkább az Iszlám Állam szövetségese lenne.
  • Zeman ismételten felhívta a figyelmet az Európába irányuló muzulmán migráció kockázataira.
  • A cseh köztársasági elnök határozottan ellenzi a muzulmán bevándorlók befogadását Európába, és hónapok óta ennek veszélyeit, kockázatait hangoztatja.
  • Az Európai Unió bevándorlási politikáját Zeman elődje, Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök is élesen bírálja.

A cseh államfő ugyanakkor élesen bírálta az Európai Unió közelmúltban elfogadott tervét, miszerint Brüsszel három milliárd eurót akar kifizetni Törökországnak azért, hogy feltartóztassa területén a szíriai menekülteket.

„A Római Birodalom a széthullása előtt szintén pénzt fizetett a barbároknak, hogy ne raboljanak a területén. Törökország ugyanakkor nem csak azért tudja befogadni a menekülteket, mert azok lakosságának csak töredékét képezik, hanem azért is, mert vallásuk megegyezik a törökök vallásával” – jelen tette ki Milos Zeman a fórumon. Azon meggyőződésének is hangot adott, hogy Törökországgal nagyon óvatosan kell bánni.

„Számolok azzal, hogy ezért a néhány mondatért a török nagykövet tiltakozó jegyzéket küld” – jegyezte meg az elnök.

Zeman ismételten felhívta a figyelmet az Európába irányuló muzulmán migráció kockázataira, és példaként felhozta a muzulmán nők jogainak helyzetét a közel-keleti társadalmakban. „A veszélyt nem maga az iszlám jelenti, hanem ezeknek a szokásoknak a meghonosítása Európában” – vélekedett a cseh államfő.

A cseh köztársasági elnök határozottan ellenzi a muzulmán bevándorlók befogadását Európába, és hónapok óta ennek veszélyeit, kockázatait hangoztatja. Zeman szerint ha a muzulmánok Európába akarnak jönni, akkor el kell fogadniuk a kontinens országainak értékeit és szokásait is.

Az Európai Unió bevándorlási politikáját Zeman elődje, Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök is élesen bírálja. Klaus könyvet írt a jelenségről, s annak bemutatóján szerdán Prágában kijelentette, hogy a menekültválság kezelése az Euróopai Unió vezetésének „legnagyobb, legsúlyosabb tévedése”.

Kitekintő / MTI

Friss hírek