Megvan az új román kormány többsége

Formalitásnak ígérkezik a keddi parlamenti szavazás a Cioloș-kabinetről: vasárnap délután a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői is bejelentették, hogy támogatják a volt uniós biztos kormányát.

A PSD elnöke, Liviu Dragnea ezt a párt végrehajtó bizottságának ülése után jelentette be, amelyre meghívták Dacian Cioloșt is. A politikus közölte, azt javasolja a szociáldemokratáknak, hogy szavazzák meg kedden az új kormányt, ha a bizottsági meghallgatásokon is bebizonyosodik, hogy rátermett személyek kerülnek miniszteri tisztségbe.

A pártelnök közölte azt is: a PSD fenntartja magának azt a jogot, hogy ellenőrizze a kormány kötelezettségvállalásainak betartását. „Bármilyen kisiklást büntetni fogunk” – idézte Dragneát a Mediafax.

A PNL társelnöke, Alina Gorghiu az Agerpres szerint azt nyiltakozta: fenntartások nélkül támogatják majd a parlamentben Dacian Cioloș kormányát. Ezt azzal indokolta, hogy a technokrata miniszterelnök-jelölt programja gyakorlatilag megegyezik a liberálisokéval.

Mint ismert, a kinevezett kormányfő hétfőn tárgyal az RMDSZ-szel a minisztereinek listájáról és a programjáról. Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap a Maszolnak elmondta, formálisan csak a találkozó után döntenek erről, ám szerinte Dacian Cioloș megérdemli az induláshoz szükséges parlamenti támogatást.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »