Október 10-én alakul meg az RMDSZ kolozsvári szervezete

Október 10-én tartja alakuló ülését az RMDSZ kolozsvári szervezete – közölte a Megyei Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén a Kolozs megyei szervezet elnöke.

A Szabadság tudósítása szerint Csoma Botond beszámolójában szó esett  a szervezet székhelyváltoztatásáról, a VI. Kolozsvári Magyar Napokon (KMN) való jelenlétről, a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőivel folytatott eddigi egyeztetésekről, valamint az RMDSZ kolozsvári szervezetének október 10-re tervezett alakuló üléséről, amelyre több száz személyt várnak.

Ifj. Deák Ferenc ügyvezető alelnök közölte: a jelenlegi megyei alapszabályzatban előforduló eltéréseket és ellentmondásokat kijavító küldöttgyűlést november 14-én a Kolozsvári Aréna konferenciatermében tartják meg. Azért választották ezt az időpontot, mivel az országos alapszabályzat előírásait november 25-ig életbe kell ültetni, november 7-én pedig SZKT-ülés lesz, ahol elfogadják a jövő évi választások lebonyolításának a procedúráját.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »