A magyarok valószínűleg megszavazzák a bizalmatlansági indítványt

Az RMDSZ még nem döntötte el, hogy támogatja-e a liberálisok bizalmatlansági indítványát, de ezt még a szavazás előtt megteszi – közölte hétfőn Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök leszögezte: az biztos, hogy az RMDSZ nem szavaz majd az indítvány ellen. Azt is megelőlegezte, hogy a képviselőházi és a szenátusi frakció tagjai várhatóan a miniszterelnök menesztése mellett foglalnak majd állást. „Az a döntés körvonalazódik, hogy megszavazzuk az indítványt” – tette hozzá.

Kelemen tájékoztatása szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői megkeresték az RMDSZ-t a bizalmatlansági indítvány beterjesztése előtt. „Nem ismertük még az indítvány szövegét, de tárgyaltunk róla a liberálisokkal. Minket főként az érdekel, hogy mi történik a kormány bukása után. Ez legalább olyan fontos, mint az indítvány” – fogalmazott a politikus.

Kelemen elmondta, a következő napokban tárgyalni fog a PNL társelnökeivel a kormány esetleges megbuktatása utáni forgatókönyvekről. Azt mondta: az RMDSZ-nek is vannak erről elképzelései, de ezeket előbb a liberálisokkal szeretné megosztani. „Nem szeretek a sajtón keresztül üzengetni” – tette hozzá.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »