Fico: a kicsik kárára rendezik a migráció kiváltotta problémákat

A bevándorlók okozta probléma kiéleződött, mert a nagy országok a kicsik kárára próbálják rendezni azt – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Pozsonyban, azelőtt, hogy elutazott a Európai Tanács (ET) ülésére Brüsszelbe.

A szlovák kormányfő kijelentéséről, amelyet a pozsonyi törvényhozás európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén tett, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be.

Robert Fico a parlamenti bizottság ülésén azt mondta: az Európai Unió (EU) „nagy” tagországai úgy tartják, „miért kellene az összes menekültnek náluk kikötnie”, ha megosztozhatnak rajtuk a „kis” országokkal is.

„Amíg a menekültek Magyarországra és Máltára özönlöttek, ki nyitotta meg a kötelező kvóták ügyét?” – tette fel a kérdést a szlovák miniszterelnök. Hozzátette: amikor a kis országokat sújtotta ez a probléma, akkor az senkit sem érdekelt.

„Amikor azonban a nagy országok érdekei kerülnek veszélybe, akkor azonnal hangosan azt vetik a szemünkre, hogy mi nem akarjuk ezeket a szerencsétleneket befogadni” – jegyezte meg Fico.

A szlovák miniszterelnök, utalva arra, hogy a pozsonyi törvényhozás szerdán elfogadott egy az EU által szorgalmazott, a migránsok kötelező kvóták alapján történő újraelosztását bevezető jogszabályt elutasító határozatot, rámutatott: erős mandátummal indul Brüsszelbe, hogy elutasítsa a kvótákat. Kifejtette: amennyiben a kvótákat az Európai Bizottság mégis elfogadja, akkor népszavazáson fogják kikérni az ország lakosságának véleményét a kérdésről.

„Amennyiben (a népszavazáson) elutasítják a kvótákat, el tudom képzelni, hogy a kormány máshogy (más hangnemben) fog tárgyalni az Európai Bizottsággal” – hangsúlyozta Robert Fico.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »