Fico a legkártékonyabb politikus

Robert Fico miniszterelnök, a Smer elnöke a legmegbízhatóbb politikus Szlovákiában az MVK közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint, írja az Új Szó. Ugyanakkor ő rontja leginkább a politikai élet színvonalát, ugyanezen felmérés szerint. Robert Ficóban a lakosság 31 százaléka bízik, őt Andrej Kiska államfő követi, 26,3 százalékkal, harmadik Robert Kaliňák belügyminiszter 16,6 százalékkal. Bugár Bélát a lakosok 15,3 százaléka tartja megbízhatónak. Azt is megkérdezték, melyik politikus az, aki a politikai élet színvonalát rontja. Az első helyen itt is a miniszterelnök végzett, 35,9 százalékkal, második Igor Matovič 24,8 százalékkal (ő a megbízhatósági listán a hetedik, 9,4%-kal), míg harmadik Ján  Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, 11,4 százalékkal.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »