El kellett halasztani Klaus Johannis moldovai látogatását

Mégsem látogat ezen a héten Moldova Köztársaságba Klaus Johannis. A román államfő chişinăui kollegája, Nicolae Timofti kérésére halasztotta el az útját.

A moldovai politikus arra hivatkozott, hogy Moldova Köztársaságban még mindig nem alakult meg a parlamenti választások utáni új kormány – tájékoztatott hétfőn a román elnöki hivatal. A közlemény szerint Nicolae Timofti telefonon egyeztetett a látogatásról Johannisszal.

Az elnöki hivatal szerint a román államfő megértéséről biztosította tárgyalópartnerét. Reményét fejezte ki, hogy Chişinăuban mielőbb egy Európa-barát kormánybarát alakul. Nicolae Timoftival abban egyeztek meg, hogy Klaus Johannis az új kormány beiktatása után látogat Chişinăuba.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »