Egyelőre senkinek sem adott kegyelmet az államfő

Egyelőre senkit sem részesített kegyelemben Andrej Kiska köztársasági elnök, holott már több mint négyszáz ilyen jellegű kérvény érkezett az elnöki hivatalba.

Mindez a november 30-án összesített, az államfő hivatalos honlapján közzétett tájékoztatásból derül ki.

Kiska már hivatalba lépése előtt jelezte, hogy csak rendkívüli esetekben részesít majd kegyelemben elítélteket, és hasonlóképpen viszonyul az amnesztia kérdéséhez is.Ivan Gašparovič előző államfőtől több ezren kértek kegyelmet, és 28 esetet bírált el pozitívan. Kétszer amnesztiát is hirdetett: először akkor, amikor 2004-ben hivatalba lépett, majd 2013. január 1-jén, az önálló Szlovák Köztársaság létrejöttének 20. évfordulóján.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »