Máris alkotmánybíróságra kerülhet az új adótörvény

Alig egy óra telt el a szlovákiai adótörvény elfogadása után, az ellenzék kijelentette, hogy az alkotmánybíróságra adja a rendeletet, írja az Új Szó.

Már a szerdai ülésen is több ellenzéki politikus bírálta a törvénymódosítás azon részét, amely 20 évről 40-re növeli a nem a gyártási folyamatban használt ingatlanok leírhatóságát. Elmondták, hogy bár az állam ezzel több adót szed be most, a későbbiekben viszont sokkal kevesebbet, így ezáltal nem gondol a jövőre, a későbbi kormányokra. Jozef Kollár 30 ellenzéki politikus aláírásával már az alkotmánybíróságra adhatná a törvényt.

Kollár felesleges rejtett adóemelésnek tartja az elfogadott az adótörvényt, amellyel további pénzt húznak ki a vállalkozók zsebéből. „Teljesen rendben lenne, amennyiben az így beszedett pénzt a közszolgáltatások fejlesztésére, az államhiány csökkentésére használnák, vagy visszaforgatnák a gazdaságba. Ehelyett azonban felesleges kiadások elkendőzésére szolgál majd.” – véli Kollár. Azt is elmondta, hogy az adósában végzett változásokat szikével kellene véghezvinni, s nem kalapáccsal, ahogy az Peter Kažimír teszi.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »