Londoni polgármester: „ezrek megfigyelés alatt”

„Ezreket” tartanak megfigyelés alatt csak Londonban a terrorveszély elhárításáért felelős brit biztonsági szolgálatok – mondta szombaton idézett nyilatkozatában a londoni polgármester.

Boris Johnson a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilapnak kijelentette: London „különös aggodalom forrása” az Iszlám Állam nevű, Szíriában és Irakban előretörő szélsőséges iszlamista milícia jelentette terrorveszély szempontjából. Johnson szerint a biztonsági szolgálatok úgy becsülik, hogy az Iszlám Állam soraiban harcoló 500-600 brit állampolgár harmada-fele Londonból és környékéről származhat, és ha hazatérnek, komolyan „foglalkozni kell” velük.

A konzervatív párti polgármester szerint azonban már most is ennél sokkal több, „néhány ezer” ember áll megfigyelés alatt a brit fővárosban, és a brit elhárítás naponta „több ezer műveletet” hajt végre Londonban.

Johnson nem bocsátkozott részletekbe e műveletek mibenlétéről és a megfigyeltek kilétéről, kijelentette ugyanakkor, hogy a londoni hatóságok „nagyon-nagyon éberek, és nagyon-nagyon aggódnak”.

Mark Rowley, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese felhívásban kérte a londoniakat, hogy szintén „éberen figyeljenek” mindenre, ami gyanúsnak tűnhet, és ezeket jelentsék a rendőrségnek.

A brit kormány nemrégiben a második legmagasabb szintre emelte a terrorkészültségi szintet. David Cameron miniszterelnök az intézkedést annak idején azzal indokolta, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam brutalitása.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben az addigi „jelentős” helyett a „súlyos” kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett érvénybe. Ennek hivatalos meghatározása szerint „nagyon valószínű”, hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a „kritikus”, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

Kitekintő / MTI

Friss hírek