Bengázi az Ansar al-Sharia utolsó célpontja?

Az Ansar al-Sharia (kiejtve: Anszár ás-Sária) iszlamista szervezet a kelet-líbiai Bengázi városának elfoglalásával be kívánja fejezni a terjeszkedést – ezt Mohamed Zawahi, a szervezet vezetője jelentette be egy videóüzenetben, amelynek hitelességét még nem sikerült bizonyítani, írja a Reuters. Az iszlamisták több katonai támaszpontot is elfoglaltak már a stratégiai fontosságú városban és jelenleg a repülőtérért folynak a harcok, ami még a kormányerők ellenőrzése alatt áll. „A Bengáziért folytatott harcot a következő napokban befejezzük,” jelentette ki Zawahi és hozzátette: „ezután Bengázi egy jobb hely lesz. Megvédjük a fiait. Nem tervezzük, hogy ezt a háborút más városokra is átterjesszük.”

A mintegy három éve megbuktatott és meggyilkolt diktátor, Moammer Kadhafi halála óta nem sikerült konszolidálni a politikai és biztonsági helyzetet Líbiában. Az államban polgárháború dúl a különböző törzsek és iszlamista csoportok között a Kadhafi által hátrahagyott politikai vákuum betöltéséért és az olajlelőhelyek megszerezésért. A kormány elmenekült Tobrukba, miután Tripolit augusztusban elfoglalta a Miszrát nevű csoport, akik megalakították saját kabinetjüket. Bengázi csaknem 460 kilométerre fekszik Tobruktól, ezért ha az Ansar al-Sharia folytatná előrenyomulását az egyiptomi határ irányába és megdöntené a legitim kormányt, akkor az ország feltehetően totális anarchiába fulladna.

Kiss Adrián

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »