Újabb Morszi-párti tüntetőket ítéltek el Egyiptomban

A Muszlim Testvérek támogatóinak legutóbbi csoportos pere eredményeképpen hatvanhárom embert tizenöt év, míg öt embert tíz év börtönbüntetésre ítélt egy egyiptomi bíróság. A vádlottakat azzal gyanúsítják, hogy utcai összecsapásokban vettek részt tavaly októberben, Kairóban. A tüntetések során több mint ötven demonstráló kapott halálos lövést, amikor összecsaptak a rendőrökkel, írja az al-Jazeera. Amióta a hadsereg tavaly júliusban megdöntötte Mohamed Morszi elnök hatalmát, a rendőrség számos alkalommal ütött rajta a Testvérek támogatóin, amelyek során több százan életüket vesztették és több ezer embert börtönöztek be vagy ítéltek halálra a katari hírportál forrásai szerint. 

A múlt héten egy másik bíróság szintén börtönbüntetésre ítélt nyolcvanhat állampolgárt Morszi elnök támogatásával összefüggő vádpontok miatt. Ezen felül kedden kilenc aktivistát ítéltek két év börtönre, amiért részt vettek egy nem megengedett tüntetésen, amelyet a demonstrációk tiltásának hatályon kívül helyezéséért szerveztek. Mohamed Morszi szintén több vádpontban áll bíróság előtt, és ha a kémkedéssel és terrorizmussal kapcsolatos vádak bebizonyosodnak, akkor halálra is ítélhetik. 

Kiss Adrián

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »