Németországban eldőlhet a TTIP sorsa

A Der Spiegel értesülései szerint Sigmar Gabriel német gazdasági és energetikai miniszter igyekszik az SPD-t a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségről (TTIP) szóló megállapodással kapcsolatos egyöntetű álláspont kialakítására ösztönözni.

A szombaton tartandó SPD pártgyűlésen a TTIP-vel kapcsolatban élénk vita várható a párt különböző irányzatai között. Előreláthatólag számos különböző javaslattal fognak előállni a párt képviselői, melyek között egy lehetőségként akár a megállapodás elvetése is felmerülhet.

Sigmar Gabriel rendkívül fontosnak tartja, hogy egy olyan partnerségi megállapodás szülessen az USA és az EU között, amely a már meglévő munkavállalói jogokat, illetve a fogyasztóvédelmi, szociális és környezeti előírásokat nem károsítja. Ennek megfelelően Reiner Hoffmannal, a Német Szakszervezeti Szövetség elnökével együttműködve kidolgoztak egy olyan előterjesztést, amely remélhetőleg az egész párt számára elfogadható kompromisszumos megoldást nyújt, számolt be erről a Süddeutsche Zeitung. Ugyanakkor Carsten Sieling, az SPD baloldali irányvonalának képviselője úgy gondolja, hogy a javaslat jelenlegi állapotában nem felel meg a többség igényeinek, hiszen hátat fordít mindazon értékeknek, amelyeket az SPD az elmúlt időszakban a szövetségi, ill. az európai parlamenti választások során képviselt.

Amennyiben a szombati gyűlésen az SPD tagjai végül mégis megállapodnak egy közös tervezet elfogadásáról, az a jövőben az európai szintű egyeztetések alapjául is szolgálhatna. A német vitát Brüsszel is figyelemmel kíséri, hiszen a jövőbeni tárgyalások szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy az EU egyik legfontosabb tagállama milyen álláspontot képvisel.

Küttel Orsolya

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »