Mi vagyunk Európa! 2 – Iskolanapok

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Külügyminisztérium által indított Mi vagyunk Európa! 2. program keretében országosan összesen 30 helyszínen nyílik lehetőség európai uniós tematikájú iskolanapok megtartására.

Az iskolanapok a szervezők által előre összeállított, az iskola által választható, egymással kombinálható és a középiskola igényeinek megfelelően testre szabható programelemekből épülnek fel. A program célja, hogy a középiskolás korosztály minél szélesebb körű európai uniós ismeretekhez jusson, ezért a programelemek is mind arra épülnek fel, hogy európai uniós tudást adjanak át a középiskolásoknak.

Március óta 6 iskolanap került lebonyolításra, az alábbi helyszíneken:

Bonyhád, Pécs, Szarvas, Balassagyarmat, Mohács, Budapest. (Részletek a mivagyunkeuropa.hu weboldalon, illetve a facebookon.)

Az első alkalommal megrendezésre került iskolanapokon a diákok egy emlékezetes napot töltöttek el, az Európai Unió kultúrájával ismerkedve. Voltak olyan oktatási intézmények, ahol termeket díszítettek fel egy-egy uniós ország jellegzetességeivel, volt, ahol a nemezetek eledeleivel várták a döntőbírákat, de volt népi tánc és sütemény sütő verseny is.

Az intézmény vezetői, pedagógusai és egyéb munkatársai rendkívül segítőkészek és lelkesek voltak mind az előkészületek, mind a lebonyolítás során. Az intézmények hétköznapi működésébe sikeresen illesztették be a programokat, és a diákok motiváltsága látványosan segítette a programok magas színvonalú kivitelezését.

Megkezdődött az egyeztetés a többi oktatási intézménnyel is, akik többnyire a saját iskola napjukba integrálják a Mi vagyunk Európa! 2 iskolanapot.

Kitekintő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »