Elégedetlenek magyar EP-képviselők a nemzeti romastratégiákkal

Az egyes uniós tagállamok nemzeti romastratégiáival kapcsolatos elégedetlenségének adott hangot az Európai Parlament (EP) két magyar képviselője, a fideszes Járóka Lívia és a szocialista Göncz Kinga.

Járóka azt panaszolta fel keddi nyilatkozatában, hogy a legsérülékenyebb európai társadalmi csoportot képező 6-8 millió roma nő helyzetével az uniós keretstratégia alapján kidolgozott nemzeti romaintegrációs stratégiák csak esetlegesen és következetlen módon foglalkoznak.

Járóka – az EP egyetlen roma származású tagja, a parlament nőjogi bizottságának alelnöke – felhívta a figyelmet arra, hogy a roma nők helyzete halmozottan hátrányos a roma férfiakéhoz képest is, hiszen az elhúzódó válság közepette munkapiaci inaktivitásuk, összességében alacsonyabb iskolázottsági szintjük fokozottan kiteszi őket a nyomorba süllyedés veszélyének.

A magyar EU-elnökség alatt, 2011-ben elfogadott uniós romaintegrációs keretstratégiával ellentétben a nemzeti stratégiák nem fogalmazzák meg kifejezett célként a nemek szerinti egyenlőség megteremtését a roma lakosság körében – figyelmeztetett Járóka.

Göncz a nemzeti romastratégiákat értékelő hétfő esti plenáris vitában azt mondta: ennek a parlamenti ciklusnak az egyik fontos eredménye az európai roma keretstratégia és az, hogy minden tagállam elkészítette a saját nemzeti stratégiáját.

„De ezzel többé-kevésbé véget is ért a pozitív dolgok felsorolása. A nemzeti stratégiák nagyrészt papíron maradtak, nem fogalmaznak meg akciótervet, nem rendelnek hozzá költségvetési forrásokat, sőt, pont azokban a tagállamokban késik az uniós források felhasználása, amelyekben a legnagyobb szükség lenne rájuk a romák integrációjához” – hangsúlyozta a szocialista EP-képviselő. Felhívta a figyelmet arra, hogy változatlan a települési és iskolai szegregáció, sőt, sok helyen romlik a helyzet. „Európa szégyene, hogy az emberi jogokra épülő térség közepén több millió ember él harmadik világbeli körülmények között” – fogalmazott Göncz Kinga. Szerinte „ha a romák elhagyják a hazájukat, azt nem csak a szegénység miatt teszik, hanem elsősorban a fokozódó cigányellenesség, a diszkrimináció, a gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények miatt”.

MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »