Hét földrengés volt négy nap alatt

Nem kevesebb mint hét földrengés volt az elmúlt négy napban Galac megyében, a legutóbbi, a pénteki erőssége 3,2-es fokozatú volt Richter skálán. Az egész országban az elmúlt hónapban összesen 24 földrengést jegyeztek – közölte a România TV.

Szakértők szerint a Galac megyei földmozgások összefüggenek a térségben bekövetkezett árvizekkel. Mircea Radulian szeizmológus a hírtelevíziónak elmondta, Izvoarele község környékén a talaj telítődött vízzel, az agyagos rétegben légbuborékok keletkeztek, amelyek a földmozgás következtében „elpukkantak”.

Ez okozta a szakértő szerint azokat a furcsa, robbanás szerű zajokat, amelyeket a helyiek halottak az elmúlt napokban a föld mélyéről.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »