Obama szóba állt Iránnal

1980-ban diákok és iszlám aktivisták betörtek a teheráni amerikai nagykövetségre, ahol túszul ejtettek több amerikai diplomatát is. Azóta a két ország megszakította egymással az összes formális diplomáciai kapcsolatot. Idén augusztus 3-án választották meg Hasszán Rohanit Irán hetedik elnökének, Barack Obama pedig személyes levélben gratulált neki – amire 1980 óta nem volt példa.

A két ország konfliktusát nem kell részletezni: évtizedek óta húzódik a vita a nukleáris fegyverekről, az Egyesült Államok szerint pedig Irán még mindig afelé hajlik, hogy az atomerőműveiben fegyvereket állítson elő, bár az ország vezetése ezt rendre tagadja.

A Huffington Post értesülései szerint Obama egy vasárnapi tévéközvetítésben megerősítette, hogy több levelet is váltott a közel-keleti kormányfővel. Mind a ketten egy napon fognak beszélni az ENSZ Általános Gyűlése előtt, bár pontos tervek nincsenek egy igazi találkozóra. Rohani – aki centristaként új irányt szabhat az ország korábbi konzervatív vezetőihez képest – azt nyilatkozta: konstruktív együttműködésben szeretne élni a világ országaival, és megoldani a hosszú idő óta zajló nukleáris fegyverek körüli konfliktust.

Büki Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »