Rendkívüli ülést tartott a NATO-Oroszország Tanács

Rendkívüli ülést tartott kedden a NATO-Oroszország Tanács Szíria ügyében – közölte Brüsszelben az észak-atlanti szövetség.

A tagországok, valamint Oroszország NATO-hoz akkreditált nagyköveteinek testülete a NATO-közlemény szerint üdvözölte a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről létrejött amerikai-orosz keretmegállapodást, és szorgalmazta, hogy a megállapodás hatékony végrehajtása érdekében szülessen ENSZ biztonsági tanácsi (BT-) határozat.

A NATO-országok és Oroszország diplomatái egyetértettek abban, hogy gyorsan, biztonságos és ellenőrizhető módon kell megsemmisíteni a szíriai vegyi fegyvereket. Utaltak Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azon megállapítására, hogy vegyi fegyverek alkalmazása a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti, és ezért a nemzetközi közösség részéről elvárható a felelősségre vonás.

A nemzetközi közösség követeléseinek eleget kell tenni, ellenkező esetben a BT-nek az ENSZ-Alapokmány VII. fejezete alapján intézkedéseket kell hoznia – erősítették meg a NATO-Oroszország Tanács résztvevői, összhangban az amerikai-orosz megállapodással. Az említett fejezet a lehetséges intézkedések közül erő alkalmazását sem zárja ki.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »