Fontos olajmezőktől vált meg a Mol

A MOL tegnap jelentette be, hogy megvált attól a társaságtól, amely egyebek mellett a Szurgut-7 blokkot is tulajdonolta. Erről a tranzakcióról már augusztus közepén csicseregtek, amikor a szomszédos ZMB mezőtől vált meg a MOL. Az eladási árat nem tették közzé, annyit azonban tudunk, hogy a MOL 2006-ban növelte részesedését 50%-ról 100%-ra 15,5 millió dollár fejében.

A ZMB és a Szurgut-7 mező kitermelésben és szénhidrogénkincsben is jelképes arányt képviselt a MOL portfoliójában, ezért ez már nem rázza meg a befektetőket. A fő kérdés az lesz, hogy az eddig kihasználatlan beruházási összegeket mire fordítja a társaság.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »