Németország húzza ki a recesszióból Európát?

Végre itt vannak a várva várt adatok. Az Eurostat kedden közzétett jelentése alapján úgy tűnik, magunk mögött tudtuk a recessziót. Az eurózóna gazdasága 0,3 százalékkal bővült, melyhez jelentősen hozzájárult, hogy az „unió motorjai”, azaz Németország és Franciaország is a várakozásokon felül teljesített.

A statisztikák alapján azt hihetnénk, véget ért az euróválság. 2011 utolsó negyedévétől kezdve egészen a mostani negyedévig – tehát hat negyedéven keresztül – az euróval fizető országok gazdasága folyamatosan zsugorodott (ami történelmi csúcsnak számít), ám a kedden közzétett Eurostat-jelentés szerint ismét beindult az összeurópai gazdaság.

Az igazi löketről Európa két legnagyobb gazdasága, Németország és Franciaország gondoskodott. A német növekedés elsősorban a megemelkedett belső fogyasztásnak volt köszönhető, amely első hallásra szokatlan lehet egy olyan országtól, amely alapvetően exportorientált gazdaságpolitikát folytat. Az IMF múlt heti országjelentésében még arra biztatta a német kormányt, hogy csökkentse az adókat a belső fogyasztás növelése érdekében, ám az Eurostat-adatokból olybá tűnik, a német fogyasztás tud gondoskodni magáról is. A francia növekedés különösen említésre méltó, figyelembe véve, hogy az előrejelzések csupán 0,2 százalékos növekedést prognosztizáltak. A végső szám végül is 0,5 százalék lett, ami nem csak a francia gazdaságnak, de Francois Hollande népszerűségi indexének is jót tehet.

Óvatos elemzők azonban mértéktartásra intenek. Igaz, hogy a statisztikák végre kedvező fejlemények alakulását mutatják, viszont az eurózóna krízise hosszútávon nem oldódott meg. A dél-európai munkanélküliség még mindig elképesztően magas, a görög állam – és közvetve a görög bankrendszer – válsága pedig csak tüneti kezelést kapott, a mélyen gyökerező problémákra egyelőre nem születetett érdemi választ. Ezzel összhangban a Bundesbank hétfőn közzétett jelentése arról szólt, hogy esedékes lehet egy újabb görög mentőcsomag megszavazása. A pánikhangulatról pedig tudjuk, mekkora hatással bír az árfolyamok és a mutatók alakulására.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »