Burkoltan támogatja a melegházasságot a Pentagon

Júniusban a Legfelsőbb Bíróság nem ítélte alkotmányellenesnek a melegházasságokra vonatkozó törvényt, így a szövetségi törvények szerint sem csak a férfi és nő együttélése jelenti a házasságot. A Pentagon ezért úgy döntött, hogy azokat a különböző egészségügyi, lakhatási és egyéb juttatásokat, amelyeket az alkalmazottaik házastársainak is megadnak, mostantól elérhetővé teszik a melegek házastársaira is – írja a Huffington Post.

Természetesen csak a szó szerinti házastársakról van szó, és a kedvezmények igénybevételéhez szükséges a hivatalos okmány a házasságról, mivel az iroda dolgozói elvetették azt az ötletet, amiben egyszerű élettársi viszony is szóba jöhetett volna a melegeknél. Azzal ugyan megkönnyítették a katonák dolgát, hogy amennyiben olyan államban állomásoznak, ahol a melegek házasságát még nem legalizálták, szabadságot vehetnek ki, és elmehetnek egy másik államba házasodni.

Nate Christensen, a Pentagon szóvivője szerint ez kiegyenlíti majd a feltételeket az azonos nemű párok javára és vonzóvá teszi a számukra a házasságot. A szakértők számításai szerint nagyjából 18 ezer meleg pár teljesít szolgálatot a hadseregben, vagy vonult nyugdíjba onnan – természetesen nem tudni, közülük hányan házasok, de a döntés talán kihathat a különböző állami törvényhozókra is, hogy további lépések történjenek az azonos neműek házasságának engedélyezésében.

Büki Dániel

Friss hírek