Külföldi románok, hozzatok pénzt!

A vasárnap közölt interjúban Cristian David kijelentette, a romániai Mangalián jövő héten zajló találkozón azt kívánják hangsúlyozni, hogy a határon túli románok szellemi és anyagi kapacitásának fontos szerepe lehet Románia modernizálásában.

Romániai beruházásokra kívánja biztatni a határokon kívül élő románokat a bukaresti kormányzat – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Cristian David, a határon túli románok ügyeivel foglalkozó tárca nélküli miniszter a román diaszpóra hétfőn kezdődő éves találkozója előtt.

A vasárnap közölt interjúban Cristian David kijelentette, a romániai Mangalián jövő héten zajló találkozón azt kívánják hangsúlyozni, hogy a határon túli románok szellemi és anyagi kapacitásának fontos szerepe lehet Románia modernizálásában.

„Ők szerves részei a román népnek és szellemiségnek, és azt gondoljuk, hogy az ország modernizálásának a vektorai lehetnének” – jelentette ki a miniszter.

Cristian David szerint a román állam „egy bizonyos támogatási alappal” segíthetné ezeket a befektetéseket, és irányíthatná azon területek felé, ahol a legnagyobb szükség mutatkozik rájuk. Példaként a mezőgazdaságot és a szolgáltatásokat említette.

A miniszter szerint az Olaszországban vagy Spanyolországban megtelepedett románok abban is segíthetnek, hogy nagybefektetőket irányítsanak Romániába.

Manna.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »