Rekordszámú segélyigénylő

Két hónap – június és július – alatt minden korábbinál többen, 1714 olyan diák, nagyrészt középiskolás (kevés volt a végzős egyetemi hallgató) jelentkezett a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség valamely hargitai helyszínén, aki munkanélküli segélyt igényelt.

„Az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján idén előzetesen legtöbb 1200 jelentkezőre számítottunk, ezzel szemben félezerrel többen jelezték, igényt tartanak a havi 250 lejes munkanélküli segélyre” –  tudtuk meg Jánó Edittől. A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség osztályvezetője ugyanakkor hangsúlyozta, minden aspiránsnak felhívták a figyelmét az összeggel járó kötelezettségekre is: ha az ügynökség felajánl egy munkahelyet, azt el kell fogadni, ellenkező esetben megvonják a segély folyósítását. Ugyanakkor a meghirdetett tanfolyamokon is részt kell venni. Ennek elmulasztása is a segély megvonásával jár.

Hargita megyében jelenleg összesen 9187-en nyilvántartott munkanélküliek, a munkanélküliségi ráta 6,51 százalék.

Kitekintő / Székelyhon.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »