Jóléti államok szociális kiadásai: Franciaország az élen

Az OECD legfrissebb számításai szerint a francia kormányzat költ a legtöbbet szociális támogatásokra a bruttó hazai össztermék százalékában. Az országon folyamatos a nemzetközi nyomás a közkiadások megnyirbálása miatt a magas államháztartási hiány és adósság csökkentése érdekében. De az eset nem egyedi: Magyarország kivételével minden vizsgált államban növekedés figyelhető meg a szociális kiadások arányában a válság kezdete óta. Vajon meddig tarthatóak fenn ezek a bőkezű jóléti rendszerek?

A legszolidárisabb jóléti állam, és ami mögötte van

Bár a hatalmas államadósság és deficit elleni javallat egyik eleme mindig a közkiadások csökkentése – azon belül is a szociális támogatások reformja – volt Franciaország számára; a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD legfrissebb statisztikái egyelőre nem mutatnak változást: a szociális juttatások 33 százalékot tesznek ki a GDP-hez viszonyítva a 2013-ra vonatkozó számítások szerint. Sőt a válság kezdete óta összesen 10 százalékos növekedés figyelhető meg: ezzel a számmal Franciaország 14 éve szinte töretlenül a ranglista élén áll. 

Mind az Nemzetközi Valutaalap június eleji országjelentése, mind az Európai Bizottság május végi országspecifikus javaslatcsomagja tartalmazta a szociális jellegű kiadások csökkentésének, és a nyugdíj- illetve munkanélküli támogatási rendszer reformjának szükségességét a válságból való kilábalás, a versenyképesség javítása és a gazdasági növekedés beindítása érdekében. Az utóbbi időben már körvonalazódni látszanak olyan intézkedések a szocialista kormány részéről, amelyek célja egy fenntarthatóbb szociális védőháló létrehozása.

A francia kormány június eleji döntésével a családi támogatások összegének 2 milliárd euróval történő megvágását tervezi. A nyugdíjreform kialakítására létrehozott Moreau-bizottság júniusban közzétett jelentésében felvázolt ajánlásairól már folyik az egyeztetés a társadalmi szervezetekkel, s várhatóan ősszel dönt róla a kormány. Ez többek között a járulék összegének növelését, a köztisztviselői nyugdíj számításának módosítását, a nyugdíjasok nagyobb hozzájárulását, illetve a fiatalokra, nőkre és a nehéz munkakörülmények között dolgozókra vonatkozó szabályozás javítását foglalná magába. A nyugdíjjárulék-fizetés hosszának növelése is folyamatosan napirenden van, de ez utóbbi csak hosszú távon vezethet megtakarításokhoz. Noha Francois Hollande francia elnök ígérete szerint a munkanélküliségi ráta év végéig csökkenő pályára áll, az OECD-számítások szerint az még jövőre is növekedni fog, ami szintén negatívan befolyásolja a szociális juttatások nagyságát.

Az északi modell

A franciákéhoz hasonló magas arányt csak Dániában (30,8 százalék), Belgiumban (30,7 százalék) és Finnországban (30,5 százalék) képviselnek a szociális kiadások. Az északi példa egyedülálló: bár az adóbevételek európai viszonylatban itt a legnagyobbak, s a nyugdíjkorhatár is a kontinens ezen részén a legmagasabb, az állampolgárok cserébe színvonalas szociális ellátásban részesülnek, és nagyfokú szabadságot élveznek a közszolgáltatást nyújtók kiválasztásában. A szolgáltatások hatékonyságának növelése érdekében jelentős a magánszféra bevonása a közfeladatok ellátásába, de a finanszírozásban az állam jelentős szerepet vállal. Példaként említhető a voucher-rendszer az oktatásban, amely a szülőknek szabad kezet ad gyermekük taníttatásának megválasztását illetően, s versenyt teremt a magán- és állami intézmények között. A bőkezű jóléti modell fenntarthatóságát versenyképes gazdaságok biztosítják, az államadósság mértéke nagyon alacsony, de sok múlik az északiak mentalitásán, például az adófizetési kultúrájukon is.

A német és az amerikai példa

A másik európai nagyhatalom, Németország gyökeresen eltérő utat járt be: az utóbbi négy évben 5,8 százalékkal csökkent a szociális támogatások mértéke, és a 2013-ra vonatkozó előrejelzések szerint csupán a GDP egynegyedét teszik ki a kormányzat ilyen jellegű kiadásai. Az OECD adatai szerint a munkanélküli segélyekre fordított összegeket mintegy 13,5 milliárd euróval sikerült csökkenteni 2009 és 2011 között. A szigorú megszorítások a nyugdíjasokat fájdalmasan érintik: Németországban az egyik legalacsonyabb, mindössze átlagosan 58 százalék a nyugdíj mértéke az egykori munkabérhez viszonyítva. A nyugdíjkorhatárt pedig 2027-ig fokozatosan 67 évre emelik, amivel az ország szintén Európa élvonalában szerepel. De a választások közeledtével már a jelenlegi kormánypárt is nagylelkű ígéreteket tesz: a napokban megjelent CDU-pártprogram a szociális juttatások emelését irányozza elő, s elsősorban a többgyermekes családok, illetve a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok támogatását tervezi.

A vizsgált OECD-tagországok között a szociális juttatások mértéke a GDP százalékában Izraelben a legalacsonyabb (15,8 százalék), ha az uniós tagállamokat tekintjük, akkor pedig Észtország szerepel a lista végén (17,7 százalék). Az Egyesült Államokban is csupán minden ötödik dollárt fordítanak szociális jellegű kiadásokra, de fontos megjegyezni, hogy a tengerentúlon jelentős arányban jelennek meg a magánszektor által nyújtott, kötelező vagy önkéntes befizetésen alapuló szociális támogatások is (2009-es adatok alapján 10,6 százalék).

A válság hatása: a magyar és a görög kivétel

Érdekes az összehasonlítás a válság előtti adatokkal: míg 2007-ben az OECD tagországok GDP-jének átlagosan 19 százalékát tették ki a szociális kiadások, addig az idei évre 21,9 százalékot prognosztizálnak. Ez a növekedés egyrészt a termelés visszaesésének, a bruttó hazai össztermék csökkenésének, másrészt a szociális jellegű támogatások (például a munkanélküli segély) iránti szükséglet növekedésének tudható be.

Bár 2009 óta több országban is megfigyelhető egy enyhe csökkenés az arányszámban, a válság előtti adatokhoz viszonyítva csak Magyarországon csökkent a szociális támogatások aránya, összesen 6,3 százalékkal (jelenleg 21,6 százalék). Görögország esetében az elmúlt két évben figyelhető meg jelentős csökkenés (közel 10 százalék), ami a mentőcsomagok feltételeként a trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) által szabott szigorú reformlépéseknek tudható be.

Puskás Anna

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »