A Mitsubishi szlovákiai beruházást fontolgat

A japán Mitsubishi Corporation elnöke múlt héten a vállalat csúcsmenedzsereinek kíséretében Robert Fico miniszterelnökkel tárgyalt egy esetleges szlovákiai beruházásról.

„Ha a japánok sikeresen akarnak küzdeni a defláció ellen, támogatniuk kell az exportot és belépni az európai piacra” – idézte a Pravda Juraj Borgulát, a szlovákiai gépipari szövetség alelnökét. Az alkatrészek nagy részét ugyanis Japánból szállítanák ide, ami a japán exportot növelné. A lap szerint a Mitsubishi nem csak az autó-, hanem a gépiparban is érdekelt, így az is elképzelhető, hogy ez utóbbi területen szeretne beruházni. A SARIO állami beruházás-fejlesztési ügynökség szerint egyelőre nem esett szó konkrét tényekről, ennek ellenére Szlovákia kész a japán cégeknek „kitűnő feltételeket biztosítani” a beruházáshoz, mondta Róbert Šimončič, az ügynökség igazgatója. Elmondása szerint összesen öt világcég érdeklődik Szlovákia iránt, és közülük legalább egy japán székhelyű. A Mitsubishi az autógyártás mellett a gépipar szinte valamennyi ágazatában jelen van, beleértve a pénzügyet, energetikát, fémfeldolgozást, gépészeti berendezések gyártását, vegyipart.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »