Marad a szlovákiai női nevek -ová végződése

Visszakozott a belügyi tárca, és visszavonta azt a korábbi javaslatát, amely szerint a Szlovákiában élő nők – nemzetiségre való tekintet nélkül – eldönthetnék, kívánják-e avagy sem nevükben az -ová végződést használni.

A belügyi tárca az anyakönyvekről szóló készülő módosítójavaslatából végül is kihagyta ezt a pontot. A módosítójavaslat eredetileg lehetővé tette volna a női vezetéknevek ovátlanított formában történő anyakönyvi bejegyzését is, egy egyszerű írásos kérvény alapján. A szóban forgó javsalat azonban nem nyerte el a nemzeti érzelmű Marek Maďarič kultuszminiszter tetszését, aki a törvényjavaslat tárcaközi egyeztetése során azzal indokolta nemtetszését, hogy a nőnemű névhasználat kérdése kizárólag a szlovák nyelvi rendszer kérdése, amelybe nem lehet semmilyen más törvényi rendelettel beavatkozni.

Maďarič tárcája szerint az anyakönyvek vezetése szlovák nyelven történik, ezért az ott alkalmazott adatoknak tiszteletben kell tartaniuk a szlovák nyelv törvényszerűségeit, ami esetünkben a nők vezetékneveinek női alakban való meghatározását jelenti, azaz az -ová végződéssel együtt. „A női vezetéknevek hímalakban történő javasolt bejegyzési lehetősége ellentétben áll a nyevtörvény 2. paragrafusának 3. bekezdésével, amely a nyelvrendszerbe történő efféle beavatkozást nem teszi lehetővé” – áll a kultuszminisztérium véleményében.Az anyakönyvekről szóló törvény módosítása szeptembertől lép hatályba.

Felvidék.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »