Megállapodás a bűnözés visszaszorítására

Közép-amerikai országok a szervezett bűnözés elleni harcról szóló egyezményt írtak alá.

Az Iberoamerikai Miniszterek Igazságügyi Tanácsának titkára úgy nyilatkozott a megállapodásról, hogy a cél a szervezett bandák által elkövetett bűncselekmények visszaszorítása, valamint az, hogy az egész régióban azonos feltételek szerint legyenek büntethetők. A tanácskozáson közép-amerikai bírák, ügyvédek és ügyészek is jelen voltak.  

A közép-amerikai országok és a Dominikai Köztársaság igazságügyi képviselői Panamában dolgozták ki az együttműködési megállapodást, amely lehetővé teszi a bűnügyi nyilvántartások megosztását és ezzel határt szab a szervezett bűnözésnek. 

Victor Moreno Catena a COMJIB (Conferencia de Ministros de Justicia de los Países Iberoamericanos – Iberoamerikai Miniszterek Igazságügyi Tanácsa) általános titkára elmondta, hogy a cél a szervezett bandák felderítése és visszaeső bűnözőként való szankcionálása a térségben. Moreno közölte, hogy jóváhagyták többek között az „üldözés” intézményét, amely lehetővé teszi, hogy a bűnüldöző hatóságok országhatárokat átlépve is folytathassák tevékenységüket. 

Az ENSZ mutatói szerint a régióban igen magas – 20 gyilkosság jut 1 millió lakosra, a fejlett országokban ez az átlag csak 8 – a bűncselekmények száma, ami a kábítószer kereskedelemmel hozható összefüggésbe. 

Moreno elmondta, hogy miután a Közép-amerikai Integrációs Rendszer (SICA – Sistema de Integración Centroamericana) tagállamainak elnökei aláírták a megállapodást, annak elemeit be kell építeni a tagállamok nemzeti jogába is. 

Buday Barbara

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »