Obama republikánusokkal vacsorázott Washingtonban

Barack Obama amerikai elnök szerdán 12 republikánus politikus társaságában vacsorázott a Fehér Házhoz közel eső Jefferson Hotelban – írja a New York Times blogja. A közös étkezés során több lényeges téma is szóba került a költségvetés mellett: szó esett például a fegyverkorlátozásról, valamint a bevándorlás kérdéséről is.

A közös étkezések és telefonbeszélgetések az elnök új stratégiájának részei, mellyel az ellenzéki poltikusokat próbálja jobb belátásra bírni. A republikánusokkal való békésebb viszony kialakítása különösen fontos, hiszen a Kongresszus két pártja képtelen megállapodni a költségvetést illetően. A Képviselőház elnöke, John A. Boehner reményt keltőnek nevezte Obama kezdeményezését, ugyanakkor figyelmeztetett: hogyha az elnök ragaszkodik az adóemelés politikájához, nem fognak hamar egyről a kettőre jutni.

A Fehér Ház a kétórás washingtoni vacsora republikánus résztvevőinek listáját csak azután erősítette meg, hogy mindenki távozott a helyszínről, figyelembe véve a tényt, hogy a küldöttek számára valós politikai kockázatot jelent a demokrata államfővel való együtt mutatkozás. Ettől függetlenül a résztvevők valószínűleg jól érezték magukat: a vacsoráról távozó John McCain (Arizona) és Tom Coburn (Oklahoma) szenátorok hüvelykujjuk felmutatásával jelezték a várakozó újságíróknak, hogy a dolgok rendben mentek.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »