Olaszország a választási kampány lázában ég

Huszonkét nappal a parlamenti választások előtt egymást követték az olasz miniszterelnök-jelöltek kampánykijelentései, folyamatosan változó közvélemény-kutatási adatokkal.

A Mario Monti vezette centrumpárti koalíció szombaton cáfolta azt a hírügynökségek által közölt információt, miszerint Monti, ha ismét kormányra jut, a nyugdíjkorhatár további emelését tervezi. 

„Az adókat is csökkentem. Nem akarok az adók miniszterelnökeként bekerülni a történelembe, de az adók mentették meg Itáliát a csődtől” – jelentette be Monti a nevével fémjelzett pártlista Milánóban tartott kampánygyűlésén. 

„Csodát nem lehet tenni, az adókat még nem lehet csökkenteni” – hangoztatta egy televíziós interjúban Pierluigi Bersani, a balközép Demokrata Párt (PD) miniszterelnök-jelöltje. 

Csodatételre készül viszont az olasz sajtó szerint Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke, aki egy általa „sokkolónak” nevezett választási bejelentésre készül vasárnap.

Lapértesülések szerint Berlusconi olyan gazdasági javaslattal áll majd elő, mely jelentősen növelheti az olasz családok életszínvonalát.

A Corriere della Sera című napilapban megjelent felmérés szerint a PD és a PdL között a kampány decemberi kezdetén még több mint tíz százalékpontos különbség ötre csökkent, és a harmadik legnagyobb párt ismét a Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalom civil szerveződés, közel húsz százalékkal.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »