Románia: Márciustól fizetni kell a kórházi ellátásért

Szerény összeget fizetnek a betegek idén márciustól a kórházi ellátásért, ez alól csak a sürgősségi ellátás képez kivételt – jelentette be Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter azután, hogy a Mediafax hírügynökség megszerezte és közzétette a kormánynak a Nemzetközi Valutalapnak küldendő szándéknyilatkozatát.

Az intézkedést azzal indokolják, hogy ezzel szeretnék helyrebillenteni az egészségügyi rendszerben tapasztalt pénzügyi egyensúlytalanságot.

A dokumentum szerint folytatják az ártámogatott gyógyszerek listájának módosítását, le szeretnék csökkenteni a kórházi kezelések időtartamát, ezzel egyidőben pedig hatékonyabbá tenni a járóbeteg-ellátást.

A kormány többször elhalasztotta a részleges költség-hozzájárulás bevezetését. A részlegesen fizetett kórházi ellátást két éve Cseke Attila is szerette volna bevezetni miniszteri mandátuma alatt, de ő az egészségügyben uralkodó, megoldhatatlan pénzügyi patthelyzetre hivatkozva lemondott.

Nicolăescu bejelentése szerint most is csak ideiglenesen vezetik be, a betegnek a kórház elhagyásakor kell fizetnie, az összeg pedig arányos lesz az ellátás költségeivel. Azt azonban még nem tudni, mekkora vagy milyen arányú lesz az összeg, amit a pácienseknek kell állniuk.

A miniszter szerint a kórházi ellátás a „legköltekezőbb szektor” az egészségügyben, és a „szerény összeget” azért teszik kötelezővé, hogy követni tudják a pénzmozgást az ellátás rendszerében.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »