Magyart neveztek ki az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának élére

Az RMDSZ által jelölt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.

Laczikó Enikő Katalin korábban a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumban dolgozott tanácsadóként abban az időszakban, míg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a tárcát vezette. A minisztériumban jogi kérdésekkel foglalkozott.

A kinevezés kapcsán Kelemen Hunor azt nyilatkozta: „A hivatal elnökére vonatkozóan az RMDSZ tett javaslatot, az elnökhelyettesre pedig a nemzeti kisebbségek frakciója, erről egyébként megállapodás született a két parlamenti csoport között”. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor megköszönte Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala korábbi elnökének munkáját. „Markó Attila nevéhez fűződik a hivatal létrehozásáról szóló kormányhatározat, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló kormányrendeletek és törvények szerzőjeként, társszerzőjeként, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjaként közel 1500 egyházi ingatlan került vissza az erdélyi magyar történelmi egyházainkhoz” – mondta Kelemen.

Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának feladata az országos kisebbségvédelmi ügyek kezelése, a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítése, a jogszabályok alkalmazásának követése, a kisebbségi szervezetek, a kisebbségi programok finanszírozása – írja a Krónika.

A hivatal költségvetése – a honlapján közölt adatok szerint – 2012-ben 83 millió lej volt, melyből 79,2 millió lejt a 19 államilag elismert nemzeti kisebbség reprezentatív szervezetének folyósított költségvetési támogatásként. A legnagyobb összeg, 17,17 millió lej az RMDSZ-nek jutott.

A hivatalt két cikluson át a decemberben képviselői mandátumot szerzett Markó Attila vezette, aki kedd reggel átadta a hivatalt utódjának.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »