2013-ban indul a konzultáció a határon túli magyarokkal

A következő évben indul a határon túli nemzeti konzultáció – tudatta a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI érdeklődésére, hozzátéve, hogy a témáról később adnak tájékoztatást.

Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor és kormánya tevékenysége az emberekkel való folyamatos kapcsolattartáson alapul, „egyfajta együttkormányzásról van szó. A nemzeti konzultációk ezért folyamatosan zajlanak, több akcióra lebontva, és ebbe a folyamatba most a határon túli magyarokat is bevonjuk”.

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból derült ki, hogy a határon túl élő magyar állampolgárokkal is nemzeti konzultációt kezd a kabinet.

A határozat – amely az egyeztetés témájáról nem rendelkezik – a nemzeti konzultációval összefüggő feladatokat sorolja fel. E szerint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) útján kell gondoskodnia a személyes adatot nem tartalmazó miniszterelnöki levelek és nyilatkozatok soron kívüli megküldéséről a külföldön érvényes lakóhellyel (ennek hiányában tartózkodási hellyel) rendelkező magyar állampolgároknak. Az ehhez szükséges adatfeldolgozási tevékenységek ellátására pedig a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, Lázár Jánosnak kell adatfeldolgozási szerződést kötnie – azonnali határidővel – a KEK KH-val és a Magyar Postával.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »