Felügyelő bizottságokat kapnak a falvak önkormányzatai Kínában

Felügyelő bizottságokat alakíthatnak ki a kínai falvakban, hogy a helyi vezetők körében elejét vegyék a visszaéléseknek, megfékezzék a korrupciót és védjék a gazdálkodók érdekeit – derült ki egy hétfőn Pekingben közzétett dokumentumból.

A polgári ügyek minisztériuma külön hangsúlyozza, hogy az önkormányzatoknál rendszeres könyvvizsgálatra és a falut igazgatók szigorú elszámoltatására van szükség.

Egyes térségekben a faluvezetők ellenőrzése formális, a közpénzt és a hatalmat nem megfelelő módon használják, ami korrupciós jelenségekhez vezet – áll az iratban. A javaslat szerint egyetlen falusi vezető sem mentesülhet az anyagi felelősség alól, amíg könyvvizsgálók meg nem állapítják tevékenységének tisztaságát.

A felügyelő bizottságok feladata a sikkasztókat a jogtalanul szerzett pénz visszafizetésére felszólítani, illetve ügyüket a megfelelő hatóságokhoz továbbítani – fogalmaznak az ajánlásban.

Az állami Hszinhua hírügynökség hétfőn külön összeállításban foglalkozott a falusi demokrácia jórészt megkérdőjelezhető gyakorlatával.

A kínai törvények szerint a faluvezetőket a település lakossága választja, de a legtöbb esetben nincs ellenőrzés, a falvak vezetői megtalálják az utat hatalmuk központosítására, hivatalukat csúszópénzzel, vagy fenyegetéssel tartják fenn – állapítja meg a Hszinhua.

Az írás egyben emlékeztet arra, hogy az „alapfokú demokrácia kiterjesztése” 2007-ben, a kommunista párt 17. kongresszusán kapott hangsúlyt, s ennek része volt, hogy például kísérletképpen egyes városi szintű pártvezetők közvetlen választását is bevezették.

Kínai megfigyelők úgy vélik, hogy a héten kezdődő 18. pártkongresszuson ugyancsak téma lesz az úgynevezett „helyi demokrácia” kiszélesítésének kérdése.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »