Fiatal illegális bevándorlók haladékra várnak Obamától

Az USA-ban országszerte fiatal illegális bevándorlók készülnek megpályázni azt az ideiglenes deportálási haladékot, amelyet az Obama-kormányzat ajánl.

A program a demokrata elnök eddigi legjelentősebb bevándorlásügyi kezdeményezése. A végrehajtó hatalom erőteljes gyakorlása ez, amikor rendezi a másfél millió embert érintő ügyet úgy, hogy az előzőleg a Kongresszusban elakadt. Fontos szempont lehet a latino szavazók körében, akik egyébként is nehezteltek az elmúlt három év alatt kitoloncolt 1,2 millió bevándorló miatt (többségük latin-amerikai).

A kezdeményezést az elnök még júniusban jelentette be, ám csak most szerdán lépett hatályba, ekkortól fogadja a szövetségi bevándorlási hivatal a kérelmeket. Azok jelentkezhetnek, akik kiskorúként érkeztek az Államokba és mai napig nem hivatalosan tartózkodnak ott. A bevándorlási politikával foglalkozó kutatóintézet (Migration Policy Institute) felmérése szerint 1,2 millió külföldi származású pályázhat, és további félmillióan fogják elérni a 15 éves jelentkezési korhatárt néhány éven belül. Közülük a legtöbben Kaliforniában és Floridában élnek, de jelentős a számuk New Yorkban és Texasban is.

A program két éves haladékot ad, ez időre munkavállalási engedélyt biztosít, továbbá lehetőséget nyit társadalombiztosítási azonosító, jogosítvány, ösztöndíj igényléshez is.

Bernáth Márk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »